Go free! - képessétevés, közösségépítés, hálózatosodás a békéscsabai fiatalokért

CERV-F-2023-0099
Táliber Közösségfejlesztő Alapítvány
Békés megye

A rendszerváltás óta az ifjúsági területre fordított kormányzati figyelem és forrás folyamatosan csökken. A 2011. évi önkormányzati törvény a kötelezően ellátandó feladatok között említi az ifjúsági ügyet, azonban az ellátandó feladatok és szolgáltatások körének kidolgozása, a személyi, tárgyi és anyagi feltételek szabályozása egyaránt elmaradtak. Az ifjúsági élet lehetőségei ezért a helyi társadalom döntéshozóinak, szereplőinek felelőssége az egyes településeken.
A kezdeményezés célja éppen ezért az építkező települési ifjúsági munka megteremtése Békéscsabán. A központi helyszín a Liget Ifjúsági Tér. Itt valósul meg az ifjúsági támogatása, a fiatalok és a felnőtt partnerek módszertani felkészítése a hatékony érdekképviseletre, az önálló cselekvésre és a társadalmi részvételre, színtere a motiválásnak, az aktivizálásnak, és a helyi ifjúsági munka európai dimenzióba helyezésének.
A program segítségével a résztvevők önmagukat és másokat tisztelő, jogaikat ismerő egyénekként vesznek részt a közösségi életben is, létrehozva a helyi társadalom kis köreit, közösségeit, akciócsoportjait.

A kezdeményezés négy alprogramon keresztül valósul meg:
Konnekt: fókusza a hálózati együttműködés;
Praxis: célja a képessé tevés, a közösségben szerzett tudás, tapasztalat alkalmazása;
KAPacitásfejlesztés: a konzorciumi partnerek megerősítését célozza;
Nyilvánosság: célja a láthatóság, kommunikáció, multiplikálás.

A kezdeményezés sikeres, ha az attitűdökben sikerül változást elérni, és a „semmi értelme, úgysem sikerül” passzivitását a „vannak jogaim, kiállok magamért, a másikért” cselekvése váltja fel.

  • Pályázati kategória
    Fejlődésben
  • Megítélt támogatás
    19845.00EUR
  • Megvalósítás helyszíne
    -
  • Tervezett kezdés
    2023. 08. 01.
  • Weboldal
  • Bevont partnerek
    Dr. Baly Hermina Mentálhigiénés Alapítvány